A Szépasszony-völgy rövid története

A völgy nevéhez legendák sora fűződik. Bakó Ferenc néprajzkutató szerint a "Szépasszony" az ősvallás egyik istenasszonya volt, Vénuszhoz hasonló alak, a szerelem istennője. Neki mutattak be áldozatot ezen a helyen.

A földművesek egy híresen szép asszonyról mesélnek, aki itt árusította az egyik pincében a jó egri bort.

Mások szerint egy úri villa kikapós szép asszonyáról kapta nevét a völgy.

A levéltári adatok alapján nem állapítható meg egyértelműen a név eredete, mint ahogy az első pincék építésének ideje sem.

Az azonban bizonyos, hogy 1774-ben kezdték a völgy Öregsorának kialakítását püspök-földesúri engedély alapján. A pinceépítést fokozta Barkóczy püspök gazdaságpolitikája, aminek következtében fellendült a bortermelés, kialakult a bor piaca, tehát szükség lett megfelelő tároló helyiségekre.

1781-ben, 32 borospincéről számol be egy összeírás. Az egri bor hírneve az elmúlt évszázadban szorosan kapcsolódott össze a több mint 150 pincét számláló Szépasszony-völggyel. A völgy mai pincecsoportja a második világháborút követően, a földreform után épült meg.
 

Eger és a környékén található pincék, kevés kivételtől eltekintve, riolittufába vágott lyukpincék. A riolittufa kiválóan alakítható, benne a bor állandó 10-15 °C-os hőmérsékleten tartható. Sajátos típust alkotnak, eltérően az alföldön használatos, bár földalatti, de tégla- vagy kőboltozatos pincéktől, vagy a Dunántúl egyes borvidékeinek a föld fölé épített kő vagy borona présház pincéitől. Az említett Dunántúli és az Észak-Magyarországi forma között a lényeges különbség abban áll, hogy míg a Dunántúli pincék keletkezésekor a borház volt az első, addig Egerben és környékén a földbe vájt üreg, míg a bor tárolásának és érlelésének helye, melyhez csak későbbi időkben járult a borház.

A felszín alatti bortárolás nem általános és nem túl régi kialakulású jelenség Európában. A kőbe vágott lyukpincék Magyarország egyes borvidékeire jellemzőek. A felszín alatti lyukakban, földalatti folyosókban történő bortárolás a múltban egyedül Észak-Magyarországon, nevezetesen a Tokaj-Hegyalján, a borsodi Hegyközben, továbbá Eger és Gyöngyös vidékén volt általános.

Nyomtatás

Iratkozzon fel hírlevelünkre